2010.01.20. - Merzouga-Merzouga körszakasz
Írta: mozsgai68 - Dátum: 2010.01.20. 10:18
Tamás belejentkezett 10 órakor telefonon. Még nem rajtoltak el.

A mai napon Merzougából indulnak és oda is érkeznek vissza.
Jelenleg a 21. helyen állnak.
Érdekességképpen: Lisziék, a Dakarosok egyik csapata mögöttük van a versenyben :)

Volt egy kis gond a fedélzeti kamera videorögzítőjével, de megoldódott.

FRISSÍTÉS A NAP TOVÁBBI ESEMÉNYEIVEL!!!

Tamás este 8 körül is telefonált.

A mai etap körverseny volt, 5 órás szintidővel, tehát nem volt hosszú. Volt benne egy kisebb dűnerendszer, ez azért kifogott már az autón. Az egyik dűnére felautóztak, követve egy nyomot... a túloldalon nem volt lejárat. Az autó megállt orral az égnek, eleje szinte levegőben, alja felfeküdve, hátul a dűnén elásva... a Sandlander lehúzta 1 méternyit, és máris ment tovább. Még kétszer kellett ásni és a homokvasat használni.

Emiatt sok feladat kimaradt. Volt egy, melynél 6 koordinátapontot kellett megadott sorrendben érinteni... négy megvolt, de kettő a dűnék között volt, ahova ez az autó nem tudott bemenni. Szóval sok pont elveszett ma, pedig sokat is lehetett volna szerezni.

Élmény volt, de a homokon is meg kell tanulni autózni. Nagyobb kerék, kisebb súly, erősebb motor, és máris megy minden. Itt, ezen a terepen már tényleg csak az épített autók mentek jól.

Érdekesség: A Miss Hungary Touareg Team még mindig nem érkezett meg Merzougába. Tegnap még 400 km-re voltak, ma sem értek oda este 8-ig. Azért ez már siralmas. Hacsak nincs valami olyan problémájuk, amiről nem tudunk...