A Független Hírügynökség riportja - Polgárőrök a Bamako ralin
Írta: mozsgai68 - Dátum: 2008.12.27. 14:56
2008. december 26-i hírei közé készített telefonos interjút a Független Hírügynökség munkatársa csapatunkkal.

Idézzük:

"RALI: Polgárőrök a Bamako ralin (2008.12.26 16:08)
A Polgárőrség Szentendre Egyesület Polgárőrök Bamakoba! néven, 81-es rajtszámmal csapatot indít a január 17-én Budapestről rajtoló, Budapest-Bamako ralin - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a szentendrei polgárőrök elnöke, Mozsgai Endre.

A szervezet első embere elárulta: tavaly novemberben merült fel az ötlet, hogy el kellene indulni a fapados Dakarként is ismert jótékonysági futamon, és végül beneveztek a 2009-es viadalra. Mozsgai Endre elmondása szerint eddig hárommillió forint értékű adományt tudtak összeszedni, amelyek nagy része kórházakban használatos kötszerekből áll, de emellett visznek még élelmiszert, gyermek és felnőtt ruhát, játékokat, valamint iskolaszereket is. "Több iskola és klinika szerepel az útvonalon, ezért elsősorban ezeknek próbálunk adományokat vinni" - magyarázta az elnök.

Az indulással kapcsolatos költségek jó részét már összeszedte a csapat, de még szüksége lenne támogatókra. A háromfős csapat saját zsebből valamivel több, mint egymillió forintot tett bele a vállalkozásba, emellett egymillió forint körüli készpénz támogatást gyűjtöttek össze, valamint több olyan szponzor is van, amely valamilyen termékkel vagy más természetbeni juttatással segíti a kalandvágyó polgárőröket. Nem sikerült viszont műholdas telefont szereznie a csapatnak, ami azért probléma, mert Afrikában vannak olyan területek, ahol a magyar mobilok nem működnek, így gyakorlatilag teljesen el lesznek vágva a világtól.

A polgárőrök nem bíznak semmit a véletlenre, már jó ideje megkezdték a fizikai és a szellemi felkészülést az embert próbáló sivatagi viadalra."A felkészülést fogyókúrával, fizikai-, valamint önvédelmi edzésekkel kezdtük meg, gyakorlatilag már a nyáron" - fogalmazott Mozsgai Endre. Az elöljáró szerint nem elég a fizikai felkészülés, fejben is nagyon ott kell lenni a ralin, mivel a hosszú összezártság is megviselheti a tagokat. Erre úgy próbálnak felkészülni, hogy sok időt töltenek együtt, közösen gondolkoznak a megoldandó problémákon, a viták elkerülésére pedig előre meghatározták, hogy ki miért felel.

A Budapest-Bamako 2005-óta immár negyedszer rajtol majd el. Budapestről indulva áthalad Ausztrián, Olaszországon, Franciaországon és közben Monacón, majd Spanyolország után komppal átkel a mezőny Marokkóba. Marokkót Nyugat Szaharán át elhagyva Mauritánia, majd Mali következik, melynek fővárosa, Bamako a végső úti cél."

Link: Független Hírügynökség 2008.12.26., 16:08-nál kereshető...